Környezettechnika

Olajleválasztó

Olajleválasztó

Az új generációs olajleválasztó berendezések kialakításakor egyik fő szempont volt a széles skálájú igények minél pontosabb kielégíthetősége. Az alap berendezések kisebb módosításával, kiegészítésével több, mint száz fajta berendezéssel rendelkezünk. 

Iszapülepítő

Iszapülepítő

Az iszapülepítők alkalmazásának célja, hogy a szenny- vagy szennyezett víz által nagy mennyiségben szállított szilárd részeket, hordalékot, iszapot a vízből ülepítés módszerével kiválasszuk. A technológia a fajsúly-különbség elven alapul. Az áramló folyadékot egy nagyobb térfogatú tartályba vezetjük.

Vasbeton tartályok

Vasbeton tartályok

A korszerű, környezettudatos gondolkodásmód terjedésével egyre többen ismerik fel, hogy természeti kincsünk a víz, értéket képvisel, annak megóvása túlélésünk záloga. Ezért fokozatosan nő az igény olyan tartályok iránt, melyben az összegyűjtött csapadék- vagy szennyvizet ideiglenesen vagy tartósan lehet tárolni a környezet külön terhelése nélkül. Korszerű vasbeton tartályaink ennek az igénynek a kielégítésére szolgálnak 2 – 10 m3 tároló kapacitás között, de ennél nagyobb igény esetén egyedi megoldást is tudunk kínálni.

Zsírfogó

Zsírfogó

A zsírleválasztó berendezések működése a sűrűségkülönbség elvén alapszik.  A beérkező szennyezett vízben lévő kisebb sűrűségű szennyeződés a lecsökkent áramlási sebességű folyadékban a felszínre úszik, és ott lebeg.   A berendezés tisztításakor az összegyűlt szennyeződést kell eltávolítani. A leválasztó szerkezete és működése egyszerű, külső energiát nem igényel . Az eltávolított szennyeződés veszélyes anyagnak minősül, kezelése ennek megfelelően történjen.