PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Tanpályás képzés az előregyártott betontechnológia jobb megismerésére

Egy idén az előregyártott betonelemek használata kapcsán végzett felmérésből kiderült, hogy a szükséges szaktudás hiánya és az emiatt érzett bizonytalanság gátja lehet e modern és a szakember hiány enyhítésében jelentős szerepet játszó technológia terjedésében. Erre kínál megoldást az elméleti és gyakorlati részből álló a Leier győri gyárában létrehozott tanpályán szervezett ingyenes oktatás.

Az előregyártott építőanyagok nagy előnye, hogy gyorsítják az építkezést, továbbá a technológiának köszönhetően maximum öt főre van szükség a kivitelezés helyszínén. Ezek a speciális elemek megoldást nyújtanak a szakemberhiányra, és alkalmazásukkal jelentősen lerövidül a kivitelezési idő és az ezzel járó rezsiköltség is.

A gyakorlati fogások megismerésére vagy éppen begyakorláséra jelentkezők valódi körülmények között, egy erre kialakított tanpályán vehetnek részt az előregyártott betonelemek szakszerű kivitelezésében.

 

Élethű szimuláció zajlik a tanpályán

A Leier a változó igényeket folyamatos innovációs tevékenységével igyekszik kielégíteni, követve a legfrissebb nemzetközi építőipari trendeket. Ennek érdekében három évvel ezelőtt saját tanpályát alakított ki a cég győri telephelyén az előregyártott technológia iránt érdeklődők számára. A tanpálya célja, hogy a szakemberek testközelből láthassák és sajátíthassák el az újszerű megoldásokat, ne éles helyzetben találkozzanak először a beépítendő építőanyagokkal, hanem tét nélkül gyakorolhassák a megfelelő lépéseket.

A tanpálya esetében is a legmodernebb feltételeket teremti meg a cég, ezért a gyakorlópálya az elmúlt évek innovációra építve korszerűsítésen esett át, hogy a hozzájuk érkező kivitelező cégek a legkorszerűbb elemekkel dolgozhassanak a legújabb technológiai megoldásokon.

A Leier nyújtotta képzés két részből tevődik össze; egy elméleti és egy gyakorlati oktatáson vesznek részt a jelentkezők. A képzés fontos eleme, hogy a tanpályán lehetőség nyílik modellezni, hogyan kell az előregyártott vasbeton kéreg- és födémpaneleket szakszerűen összeszerelni. Vagyis élethű szimulációja zajlik az építkezésen zajló folyamatoknak.

 

Szakmai segítségnyújtás

A helyszínre érkezőket az előregyártott betonelemek szállítókalodákban várják a szimulált építkezésen. Fontos és látványos részét jelenti a képzésnek, amikor az elemeket daru segítségével kiemelik, majd elhelyezik a végső helyükön. A helyszínen emellett a ferde támaszokat is megfelelő módon rögzítik a falba beépített dübelekkel és csavarokkal, majd a szerelőbetonban is elvégzik ugyanezt a mozdulatsort, legvégül a falakat függőlegesbe állítják.

A gyakorlati és elméleti oktatás vezetője hasznos szakmai tanácsokkal látja el a résztvevőket, iránymutatása mellett zajlik minden egyes munkafolyamat a precíz megoldások érdekében.

Az előregyártott technológia iránt érdeklődő kivitelező csapatok a vasbeton@leier.hu e-mail címen jelentkezhetnek az ingyenes elméleti és gyakorlati képzésre.